Miszlikbe aprították a baloldal érvelését: térképdiagramon mutatjuk, hogyan fog idén szárnyalni a magyar gazdaság
„A magyar gazdaság az OECD szerint is hasítani fog 2025-ben” – írta Sebestyén Géza.
„A magyar gazdaság az OECD szerint is hasítani fog 2025-ben” – írta Sebestyén Géza.
Ne csodálkozzunk, hogy nem megy orvoshoz, akit azzal stresszelnek, hogy összeomlik az egész kóceráj. Francesca Rivafinoli írása.
25 ember megmondta, hát nem hiszik el? De az is kiderült, hogy a ruandai katonai diktatúra már-már paradicsomi jogállammá nemesült. Varga Mátyás Zsolt írása.
2022-ben világszerte 13,7 millió munkahely volt a megújulóenergia-szektorban, ennek 41 százaléka Kínában. A Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése alapján 2030-ig további 8 millió zöldállás jön létre, miközben 2,5 millió, a fosszilis energiához kapcsolódó munkahely viszont megszűnik. Az OECD szerint a munkahelyek 25 százaléka érintett lesz a zöldátállásban, különösen a magas képzettséget igénylő pozíciókban.
Oroszország lesz a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági alapanyag-termelő országa. Az ENSZ előrejelzése szerint 2033-ig Moszkva negyedével növeli a növénytermesztést.
Az USA-ban a keresetek még az inflációval sem tudták tartani a lépést.
Magyarország az EU-s elnökség során is azon lesz, hogy erősítse a kelet-nyugati együttműködést.
A szakdolgozók béremelésével folytatódik a fizetések növelése az egészségügyben.
Az új évben 2,4, 2025-ben pedig már 3,6 százalékkal növekedhet a magyar GDP az EU előrejelzése szerint, ami a legdinamikusabban növekvő uniós gazdaságok közé sorol minket. Ám ezek a várakozások még óvatosak is, mert nem tükrözik a decemberben bejelentett magyar–EU-s megegyezést a források felszabadításáról. Így akár már 2024-ben elérhető az unió és az OECD által csak jövőre várt magasabb magyar növekedési ütem – derül ki a Makronóm Intézet friss várakozásaiból.
A Pisa-tesztben 6198 magyar diák vett részt, hazánk egyértelműen jobb pozícióba került, mint a járvány előtt volt.
Szóval megérkezett a friss OECD-jelentés, a baloldal pedig – borong. Nos, akkor gyorsan nézzük is meg, hogy mit rontottunk el ennyire már megint! Francesca Rivafinoli írása.